ROSTÁS ÁRPÁD – Asztalos

Rostás Árpád műbútorasztalos és restaurátor itthon és külföldön több mint 200 kastélyban dolgozott és 1000 bútort restaurált, ez a szakmában eltöltött 36 év számokkal kifejezett mérlege. Magát vándorasztalosnak tartja, aki a középkori mesterek példáját követve az újabb és újabb kihivásokat és tanulási lehetőségeket keres és eszerint utazik munkától munkáig, hosszabb-rövidebb ideig megtelepedve, attól függően, hogy mennyi időt igényel az adott darab befejezése. Ilyen módon bejárta Magyarország mellett Nyugat-Európa országait is, Franciaországban, Angliában és Németországban is kapva megbízásokat, jelenleg pedig leginkább India hagyományos asztalosmestersége foglalkoztatja és eltökélt szándéka, hogy a közeli jövőben ott fejleszthesse tovább tudását. Munkásságának kiemelkedő mérföldkövei a Louvre-ban, Versailles-ban, a magyar Parlamentben vagy az Akadémián végzett javítási és helyreállítási munkák voltak, de sorolni lehet mindazokat a restaurátorok sora által már menthetetlennek ítélt, reménytelenül vészes helyzetbe került épületszerkezeteket is, melyek kifejezetten az ő közreműködése révén kaphatták vissza eredeti állapotukat, mint például a marcali kórház lépcsője vagy a budapesti Német-Magyar Andrássy Egyetem tükörtermének mennyezete.

Számos elismerés és díj birtokosa, ezek közül a Magyar Örökség Díjat 2011-ben kapta meg egy tíz évvel korábbi munkájának elismeréséül, melyet a Magyar Tudományos Akadémia neoreneszánsz faburkolatának felújításánál végzett. Kiemelkedő elismerés a Kaposvár díszpolgára cím is, hiszen ebben a városban született és végezte tanulmányait, miközben a nágocsi nevelőotthonban nevelkedett. Nevezték a magánszervezésű, évente odaítélt Prima Primissima-díjra is, amely Magyarországon az államilag osztott Kossuth-díj után a legjelentősebb elismerésnek számít, amit egy művész életében megkaphat. Az őt ért támadások hatására azonban visszalépett a nevezéstől, nagyrészt az szakmán belüli irígységet látva a személyét ért negatív megnyilatkozások mögött. Visszalépését sokan elmulasztott lehetőségnek tartották amiatt is, hogy Rostás története kiváló példája annak, hogy milyen messzire eljuthat valaki a társadalmi kiközösítettség érzete által nehezített reménytelenség és a szegénység ellenére, hiszen árva cigánygyerekből vált elismert szakemberré és művésszé.

Rostás vallja, hogy csak a gyakorlati okatatás útján lehet eredményesen tanulni, ezért miután a szakmunkésképzőt elvégezte, tudását hosszú éveken keresztül még újabb és újabb asztalos mesterekhez elszegődve bővítette, igyekezve minden apró fogást ellesni ezen mesteremberektől. Ahogy visszaemlékszik, ez olykor nem is volt olyan egyszerű feladat, hiszen ‘tanárai’ gyakran féltve őrzött kincsként rejtegették a legértékesebb fogásokat, technikákat, és így fiatalon neki is fortélyokhoz kellett fordulnia, hogy az értékes tudáshoz hozzájuthasson. A titkolózásban szerepe lehetett, hogy mindig csak rövid ideig tartózkodott egy asztalosnál: valósággal falta a mesterek tudását és amint megtanult minden számára újat, kérte őket, hogy ajánlják tovább egy másik mesterhez. Leggyakrabban pusztán ellátást és szállást kért fizetségül, de ha lehetősége volt, ő maga is fizetett a tanításért. Az ’inaskodást’ érett mesterként sem restellte és ha tehette később is el-elszegődött egy-egy idősebb, tapasztaltabb mesterhez.

Képesítés nélküli restaurátor

Rostás legnagyobb szakmai elismeréseit restaurátorként érte el, noha mind a mai napig képesítés, papír nélküli restaurátornak számít, hiszen ilyen diplomát sosem szerzett. Hitvallása szerint ebben semmi különleges nincsen, hiszen ’eszményképei’, a régebbi korok asztalosai ugyanezt tették: bútorokat, faszerkezeteket készítettek és ők is javították őket. Később a mesterség szétvált részfoglalkozásokra: általános épületasztalosra és műbútorasztalosra, miközben a magas elméleti szintet jelentő restaurátori hivatás is kialakult. Véleménye szerint azonban a restaurátoroknak nem szabadna asztalos gyakorlati tudás nélkül tevékenykedniük és ideális esetben ma is asztalosok végeznék ezt a tevékenységet. A másik alternatíva az, ami szerencsés esetben ma is könnyen megvalósítható: a mesterember és a restaurátor kooperációja, ahol kölcsönösen támaszkodnak egymás eltérő szintű tudására: a restaurátor magasabb szintű elméleti és stílustörténeti ismereteire illetve az asztalosmester gyakorlati, technikai tudására és képességeire. Abban az esetben azonban, ha a gyakorlati tudás kiveszik, előbb-utóbb az elméleti nyoma is eltűnik. Ezzel a helyzettel találkozott össze több ízben Rostás Árpád is, mikor utolsó reménysugárként felmerült a neve egy-egy restaurálandó munkadarab esetén. Ezekben a helyzetekben sosem fordult elő, hogy nemet mondott volna, ellenben az általa szintetizált tudást alkalmazva mindig vállalta a megmérettetést, többszörösen bebizonyítva, hogy igenis létezik még az a mesterségbeli készség, teljesen nem veszett ki, amely megmenti a végső pusztulástól az értékes faanyagot és az abból készült műveket.

Életének egyik fontos fordulópontja volt a marcali kórház lépcsőjének restaurálása, melyet a Lépcső című Magyar Filmszemle-díjas dokumentumfilm (r.: Gyarmathy Lívia, 1994) is megörökít, amelyet a ’főszereplő’ tudomása nélkül kezdett el forgatni a rendező. Sziszifuszi küzdelme ugyan lehetővé tette az épület előcsarnokában található míves falépcső megmentését a bontástól – dacára az eredeti építészeti terveknek és a restaurátorok szakvéleményének-,  maga a küzdelem azonban mégsem tudott sikertörténetté válni. Aligha csoda, hiszen a ’cigány asztalosnak’ egyszerre kellett volna vállalkozóvá válni és megfelelni a műemlékvédelmi hivatal lehetetlen elvárásainak a bürökrácia útvesztőiben barangolva. A munkából végül ki sem fizették, a kivitelezést ’nem autentikus’ módon végezte végül el egy nagyobb építkezési vállalkozás, Rostás munkabérének sokszorosáért. Az időszak magánéletileg is megterhelő volt számára, hamarosan elvált, azóta közös gyermekeik feleségénél nevelkedtek. Bár nem volt könnyű a munka során kialakult helyzet, mégis egyfajta határozott irányba terelte életét. Az ott mellette kiálló emberek révén külföldi munkákhoz jutott, hamarosan a Louvre-ban restaurált, innen pedig Versailles-ba vezetett az útja, ahol a Napkirály parkettáját javíthatta. És így jöttek sorra a további megbízások, jutott el például angliai és németországi kastélyokba is.

Bár itthon is újabb és újabb, eredeti képzettségi szintjét bőven meghaladó munkákat végzett el, papír nélküli restaurátorként Magyarországon sosem tudott önállóan munkákat elvállalni, hanem csak mint asztalos alvállalkozó, rászorulva egy másik restaurátor szakember közreműködésére és felügyeletére. Ami azonban fájóbb pont, hogy számos munkát nem is volt lehetősége elvégezni ugyanezen körülmények miatt. Továbbá a nála felgyűlt különleges tudás nyilvánvaló ellenérzéseket is szülhetett a hazai restaurátorok körében, hiszen ez a fajta ismeretanyag folyamatos ellentmondásban állt a szakma aktuális és általános elveivel. Mint mondja, szerencsére külföldön hasonlót nem tapasztalt, sokkal könnyebben ment az érvényesülés, hiszen ott sokkal kevésbé a papírt nézték, hanem inkább a referenciákat és hogy az elvárt minőségű munkához és végeredményhez rendelkezik-e a szükséges szakmai tudással. A restaurátor jelenléte ott is magától értetődő volt, a kapcsolat azonban megfelelően kooperatív volt és nem csorbította a felé irányuló megbecsülést.

Természetes pácok – vegyszerek helyett

Munkái sikerének egyik kulcsa azok a természetes anyagokból összeállított kézműves receptúrák, amelyeket a faanyag kezelésére használ, hogy a kártevőket kiírtsa, a fát megerősítse és eredeti színét beállítsa. A használt anyagok mindig egyedileg a bútorra vagy faszerkezetre szabottak, az összetevők pedig változatosak lehetnek a probléma jellege és mértéke szerint. Minden receptje a kiveszőben lévő, de foltokban még fellelhető hagyományból táplálkozik valamint olyan régi leírásokból, mint például Vitruvius könyvei, így egyes megoldásokat pedig egészen az ókori egyiptomiakig lehet visszavezetni. A pontos használat módja, az arányok kikisérletezgetése évtizedeket vett igénybe és szakmai titoknak minősülnek. A jellemző alapanyagok köre azonban ismert, néhány közülük kifejezetten meglepőnek hathat, mint a fokhagymalé, alma, krumplihéj, pálinka de akár trágyalé vagy vizelet. Ezen anyagok alkalmazásának révén a faanyagvédelmi szakértőkkel is komoly véleménykülönbsége van, hiszen a szakmában a rendelhető, vegyi úton előállított szerek és készítmények messzemenőkig elfogadottabbak, míg saját receptjei egész egyszerűen sarlatánságnak hathatnak napjainkban. Annak ellenére, hogy ilyen mértékben szembe megy a trendekkel, az idő és az elért eredmények egyre inkább igazolják erőfeszítései értelmét, hiszen újabban egyetemi konferenciákra is előszeretettel meghívják, ahol előadhatja saját álláspontját és bemutathatja megoldásait.

Az Andrássy Egyetem tükörterme mennyezetének megmentése és felújítása kiváló példa módszerének eredményességére. 2003-ban, mikor az egyetemet felújították, a terem mennyezete leszakadt, a munka pedig fél évig szünetelt, mivel nem akadt restaurátor, aki elvállalta volna a helyreállítás megkezdését, mígnem valakinek eszébe jutott a marcali vándorasztalos. Ő a saját módszereivel hamar kimutatta a könnyező házigomba jelenlétét, ami gyakorlatilag a szerkezet halálos ítéletével egyenértékű diagnózis és amit azután faanyagvédelmi szakértő is megerősített. Az elkerülhetetlennek látszó teljes bontás helyett állította helyre a mennyezetet, megszabadítva a szerkezetet a gombától, korhű módon pótolva a szükséges faanyagot és megerősítve a szerkezetet.

A hagyományos asztalosmesterség követe

Rostás Árpád az utóbbi években különösen nagy hangsúlyt fektet a saját készítésű bútorok készítésére, a jövőben elsősorban műbútorasztalosként szeretne dolgozni. Egyedi művészi ambícióiban a legnagyobb elődök a példaképei, úgy mint Michelangelo, … vagy …. Néhány elkészült egyedi darab a média kiemelt figyelmét is sikerrel keltette fel, lévén világszerte ismert embereknek ajánlotta fel őket ajándék gyanánt. Az első ilyen bútorok az angol hercegi pár, Vilmos és Katalin gyermekei számára készített ajándékbölcsők voltak, 2013-ban György cambridge-i hercegnek, majd 2015-ben Sarolta (Charlotte Elisabeth Diana) hercegnőnek ajánlva. Az egyedi, ’neogótikus’ stílusban készült tölgy- és diófából készült bölcsők gazdagon díszítettek, intarziaberakásokkal ékesítettek. Mindkét esetben az átadást megelőzte a bölcsők templomi megáldása. A Sarolta hercegnő számára felajánlott bölcső esetében ez a mozzanat a Szent István Bazilikában történt az indulás előtti vasárnapon, az átadás maga pedig 2015 november 19-én zaljott le a Kensington palotában.

Ezen ajándékokkal elsődleges célja, hogy az általa fontosnak tartott ügyeket képviselve felhívja a figyelmet itthon és külföldön egyaránt a hagyományos asztalosmesterség értékeire, saját értékmegőrző és oktató tevékenységére valamint a megfelelő szakképzés kiemelkedő fontosságára a szegénység visszaszorításában és a cigányság társadalmi kiszolgáltatottságának csökkentésében. A Ferenc pápa számára készített trónszék 2016-os átadását ezzel összhangban 100 nehéz sorsú intézeti gyermek számára szervezett vatikáni ’zarándoklat’ keretében szeretné megoldani, a pápával való személyes találkozó révén egy életre meghatározó élményt nyújtva számukra. A díszes szék egyik központi motívuma egy Magyarország formájú urna, melybe magyarországi anyaföldet tervez elhelyezni. A trónszék háttámláját a magyar, a vatikáni, az argentin és Marcali címere fogja díszíteni, továbbá egy négynyelvű felirat angolul, latinul, magyarul és cigányul kér áldást a roma emberekre.

Rostás Árpád iskolája és tankönyve

Az egyes egyedi munkák alázattal és elérhető legszebb eredménnyel való megvalósításán túl pályájának fontos célkitűzése az asztalosmesterség évezredes kézműves hagyományainak és technikáinak megőrzése a jövő nemzedékek számára. Ennek érdekében egy új, átfogó tankönyv összeállíásán dolgozik, amely összefoglalja mindazokat az ismereteket, melyeket élete és munkája során összegyűjtött, új alapokra helyezve az asztalos mesterség oktatását.

Őszintén hisz benne, hogy az ő útja követendő példa lehet azoknak a fiataloknak, akiknek az ő gyerekkorához hasonló sors jutott, így nyári iskolát és alkotótáborokat szervez árva gyerekeknek, ahol bevonja őket a restaurálásba és az építési munkákba. Meg tudja nekik tanítani a gyakorlati tudást, de ami fontosabb, hogy megmutathatja, hogy a szakmatanulás megéri az áldozatot, megéri küzdeni érte és a minőségi eredményekért dolgozni. Végülis amit tanít az az, hogy a hit nélkülözhetetlen az alkotó munkához és a művészethez, valamint egyfajta életmódot is, ami szorosan összefügg a nagy elhivatottsággal végzett munkával. Az alkotótáborok eddigi legszebb eredménye a somogyvári kastély bútorzatának közös restaurálása volt, melynél dr. Morgós András restaurátor professzor biztosította a szükséges szakmai hátteret. Rostás hosszú távú céljai közt szerepel egy képzőközpont kialakítása Marcaliban (Somogy megye) valamint egy gótikus faszerkezetű katedrálisnak a közös alkotóáborokon történő megépítése is.

Legfontosabb munkák:

Országház ülés-terem faburkolata, lépcső-korlát(1989-90)
Magyar Tudományos Akadémia, neoreneszánsz faburkolat (1991)
Kőbányai Zsinagóga, faajtók (1991)
Dohány utcai Zsinagóga, padok felújítása, konzerválása (1992)
Marcali Kórház lépcsője (1994)
Színháztörténeti Múzeum, Huszka Jenő hagyatéka (1995)
Régi Nemzeti Színház bútorai (1997)
Svéd nagykövetség bútorjai (2002)
Várkaszinó, ajtók (2002)
Német-Magyar Andrássy Egyetem: Ajtó, tükör-terem mennyezete (2003)
Váci utcai Sörforrás étterem fa homlokzata (2004)
Hertelendy kastély antik bútorjai, és parkettája (2004)
Első Magyar Jelvényüzlet berendezései (2005)
Klotild Palota Kaszinó: lépcső, burkolatok, faragások, faragott oszlopok (2005)
Kaposvár – Stümmer bútorai (2006)
Székesfehérvári Hiemer-ház fa nyílászárói, belső enteriőrjei, 200 éves fa lépcsője (2006)
Szombathelyi Serház (Batthyányi kastély) fa nyílászárói, belső enteriőrjei, 200 éves fa gerendái, lépcsője (2006)
Budapest Rákóczi úti Volksbank 150 éves tetőtéri ablakainak restaurálása (2007)
Károlyi Palota mahagoni famennyezete, parkettás munkái (2007)
Szent Gellért termálfürdő női részlegének 100 éves ajtaja és szélfogója (2007)
Szent Gellért termálfürdő férfi lodzsája és 67 darab kabin és tartozékai (2007)
Somogyvári kastély (2012)

Külföldi megbízások:

Magyar nagykövetség Bécs: intarziás ajtók, bútorok, faburkolatok felújítása (1993)
Versailles-i kastél XIV. Lajos király parkettája, konzol asztala, tükre, kisebb bútordarbjai (1997-8)
Németország Schloss Neuschwanstein (1999)
Franciaország Louvre (2000), ablak, faburkolat
Anglia magánkastély parkettázás (2001)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *