HEIMANN FERENC – Kőműves

Heimann Ferenc családja 10 generációra tudja visszavezetni jelenlétét Szekszárdon és környékén, hiszen a meglévő feljegyzések alapján az ősök még az 1780-as években érkeztek Magyarországra a württembergi Stuttgart környékéről. A török kiűzése után az ország számos területére érkező német telepesek (Donauschwaben) feladata az elnéptelenedett területek benépesítése és a mezőgazdasági termelés újraindítása volt. Ennek megfelelően elsősorban földművesek, parasztok érkeztek, hogy ezen a vidéken kezdjenek új életet, újjáépítve a falvakat, városokat. A szőlészet és borászat kezdettől fogva része volt a szekszárdi svábok mindennapjainak, így a Heimann családban is évszázados tradíció kapcsolódik az ágazathoz, melynek legmeghatározóbb jelei – a szőlőtőkék sorai mellett – a présházak és a löszfalakba vájt vagy épített pincék sorai voltak.

A borász szakmát egyedül a testvér, Zoltán vitte tovább, országosan és nemzetközileg ismerttét és elismertté téve a Heimann családi borászatot a rendszerváltás után gyökeresen megújuló magyarországi borgazdálkodás részeként. Ferenc érdeklődése ezzel szemben már fiatalon az építés, az építészet felé fordult és eszerint is kezdte el járni iskoláit. A pécsi Polláck Mihály szakközépiskolát technikusi végzettséggel hagyta ott, mellyel abban az időben – kvázi építészként – házakat is lehetősége lett volna önállóan tervezni. Mivel azonban a szakmából leginkább a kivitelezés, az építés maga érdekelte, ezért hamarosan kőműves építési vállalkozóként kezdett el dolgozni. Rengeteg új tapasztalatot jelentett az a 3 év, melyet 1993-tól kezdődően Németországban töltött el mint lakásépítések művezetője, a kint szerzett értékes munkatapasztalatok itthoni kamatoztatása helyett azonban inkább a tartós kinti életet tervezgette. Ennek ellene szóltak azonban az akkori munkavállalási szabályok, így két évre átmenetileg hazatért.  A németországi visszatérés már nem is valósult meg, az élet egészen mást hozott.

A dolgok másképp való alakulásában kulcsszerepe volt annak a téglakupolás pincének a megépítése, amelynek borász öccse kérésére fogott neki és amelynek mintája és előképe a szocializmus idején könnyűbetonnal feltöltött nagyszülői kupolás pince volt. Ha korábban már falazott is kisebb dongaboltozatos pincéket, a már jelentős 4×4 méteres fesztáv olyan érdekes kihívás elé állította, amelyet minden áron meg akart oldani a maga erejéből. 1 hónapnyii próbálkozással és munkával, száz évvel korábbi irodalmat tanulmányozva ezen az első komolyabb darabon sikerült kikisérleteznie a már sehol nem tanított technikának az alapjait, amelyet későbbi munkáin sikerült azután tökélyre fejlesztenie egyre nagyobb fesztávokat és boltöv-magasságokat valósítva meg, közben egyre díszesebbé is formálva az így elkészült pincéket.

A mestermunkaként elkészült Heimann-pincekupola sorra hozta az újabb munkákat, hiszen a hiánypótló mesterségbeli tudás hirtelen újbóli feltűnése egy újraéledő ágazat elemi érdekeivel találkozott össze. A kommunizmus 40 éve alatt ugyanis a családi pincészetek elsorvadtak, helyettük az állami mezőgazdaság és élelmiszeripar részeként működtek üzemek. Ezidő alatt Szekszárd környékén kihasználatlanságuk miatt számos pincét egyszerűen földdel töltöttek fel, ami jól ábrázolja, milyen mértékben kiveszett az egykori hagyomány a szűkre szabott lehetőségek között. A rendszerváltás ebben a már lezárt folyamatban nagy változást hozott és az egymás után újjányíló családi illetve újonnan induló magángazdaságok és -pincészetek futószalagon szállították a megrendeléseket. A bővülő megrendelői kör lassan egész Magyarországra, sőt az országhatáron túlra, Ausztriára, Németországra és Szlovéniára is kiterjedt. Volt olyan időszak, amikor egyszerre 45 emberrel is dolgozott, a legtöbb új pincét építve idehaza munkásaival.

Ami azonban a volumennél is fontosabb, hogy ezeken az autentikus módon megépített pincéken keresztül Heimann Ferenc életműve elválaszthatatlanul összeforrt a szekszárdi és egyben a magyar bor legújabb kori reneszánszával, erősítve e ‘mozgalom’ eredetiségét és elfeledtetett tradícióihoz való töretlen hűségét.

A Heimann-pincék fejlődése

A szekszárdi pincéket eredetileg a domboldalak löszfalába vájták. Ha a furat 1 méternél keskenyebb volt, akkor falazás nélkül, ha nagyobb, akkor dongaboltozatot falazva készültek. A jellemzőbb típus, a dongaboltozatos falazott pincék jellemzően 1,80 m szélességűek voltak, ami az akós hordó méreteit vette alapul, számba véve, hogy le is tudják vinni a hordókat a pincébe, illetve hozzájuk is férjenek.

A Heimann Ferenc által öccsének készített első mintamunka dongaboltozatos részei 3,60 méter szélességűre lettek tervezve, azaz a hagyományos szélességet egyből megduplázták, lehetővé téve a hordók kétsoros elrendezését. Habár a dongák találkozásánál megvalósított kupola egy korábbi minta alapján készült, kialakításában és funkciójában is kuriózum volt a meglévő hagyományos pincékhez képest. A technikai program nehézségek ellenére történő megvalósítása mellett utóbbi legalább olyan fontos jelentőséggel bírt: a borászati technológia és hordók rendszerének kizárólagossága mellett a kupola alatt már lehetőség nyílt a vendégek pincetérben történő asztalhoz ültetésére, reprezentatív teret adva a borkostolásnak és az étkezéseknek. A személyes használat lehetőségén túl ez hatalmas vonzerőt tudott jelenteni a vendéglátás számára és ez a plusz járult hozzá igazán az általa épített pincék utáni hirtelen és hatalmas keresletnek. Az ezután következő munkákban folytonos törekvés volt a fesztávok növelése és a folytonos újítási vágy kiteljesítése az alkotásban: újabb és újabb különleges szerkezettípusok megvalósítása. Ennek a törekvésnek számtalan dolog tudott gátat szabni vagy irányt adni: a megrendelő pénztárcájától kezdve a technikai kényszerűségekig. Így lettek olykor a munkaidőigényesebb illetve a téglákat jobban terhelő keresztboltozatokból szerkezetileg némileg egyszerűbb kupolák vagy csehsüvegboltozatok.

A fesztávok és a teremméretek egy idő után történő megugrásában a szabályozásnak is fontos szerepe volt. A pincéket kezdetben a hagyományos technológiát követve Heimann Ferencék is vájva építették, jellemzően méterenként előrehaladva a föld  kitermelésével és az aláfalazással. Egy idő után azonban az ilyen furatok építésének engedélyezését bányamérnökség alá rendelték, ami hatalmas mértékben megnövelte a kivitelezéshez szükséges adminisztrációt és megnehezítette a pinceépítés előkészítését és megvalósítását. Ennek hatására egyszerűbbé vált a pince alapterülete feletti összes föld előre történő kitermelése, a szerkezetek megépítése majd a jellemzően 2 méter vastgságú föld utólagos visszatöltése. Ezen technológia alkalmazása révén megszűnt az a fajta méretkorlát, ami a a föld önmegtartó képességéből adódott. A korlát megszűnésével a egyes járatok már összeérhettek, lehetővé téve, hogy ugyanaz a négyzetméter lényegesen kisebb területen valósuljon meg, megteremtve a lehetőséget a egyenként nagy fesztávú többhajós pincék építésének.

A tervezésnél-megvalósításnál mindig állandó szempont volt a rendezvénytermek minél jobb kihasználhatósága. Ennek érdekében próbáltak minél jobb eredményt elérni, mintának a leggyakoribb nagyszabású rendezvényt, a lakodalmat véve. Talán különös, de emiatt az állandó kiindulási pont és elsődleges viszonyítási alap a mennyasszony láthatósága.

Tervezés és építés

Heimann Ferenc leggyakrabban szabad kezet kapott a pincék pontos megvalósítását illetően, a megrendelői programot egyzetetve saját elképzeléseivel. A tervezést is maga végezte, melyhez csak szabadkézi vázlatokat készített. Ahogy mondja, ettől függetlenül fejben mindig az utolsó részletig elképzelte a készülő pincét, hogy akár sétálni is tudott benne gondolatban. A tervezési folyamat azonban építés közben sem állt le: egy-egy új ötlet vagy helyzet mindig újabb egyedi megoldásokra sarkallta, úgy formálva a készülő épületet, mint a szobrász az alkotását. A Csopakon készült gótikus pincéjénél a boltozat magasabb íve például abból adódott, hogy a markoló munkás majd 2 méterrel mélyebbre ásta ki a pince helyét. A nyilvánvaló döntés, a visszatöltés helyett Heimann inkább a megtartás és a magasabb, csúcsívesbe hajló ívek mellett döntött, így mintegy véletlenül, az alkotási folyamat részeként téve különlegesebbé az épületet. Az efféle kivitelezés persze számos tervmódosítással jár, amelyhez az építész- és társtervezők utólagos kooperációjára is szükség van, hiszen az építészeti-statikai tervezésben a cég nélkülözhetetlen tanácsadóként vesz csak részt.

Anyaghasználat, állandó elemek

A Heimann-féle építés a hagyományokhoz, meglévő gyökerekhez és eredetiséghez való ösztönös ragaszkodással rokon fogalom. Ebből fakad, hogy Szekszárd környékén kizárólag nyerstéglával készültek a cég pincéi. Ahol hagyományosan jellemző, helyi követ is bátran használtak, mint például a Balaton-felvidéken tették. Bár sok helyen elterjedt manapság, a Heimann-cég sosem fordítja ki a pecsétes téglát, mindössze boltívek zárókövénél, hiszen a pecsét régen is csak a kőművesek számára volt információ a használt tégla eredetéről és minőségéről, nem pedig dekorációs céllal került a felületre. Állandó névjegynek számít viszont a néhány elemből kirakott kis latin kereszt alakú ablak beépítése, amely minden munkánál kivétel nélkül megtalálható elemnek számít.

A csopaki St Donát Pince és Borház építéséhez kötődik a bontott tégla első használata is. A megrendelő ragaszkodott kifejezetten a kezdetben bizonytalan minőségűnek ítélt anyaghoz. Heimann olyannyira vonakodva vállalta el a munkát, hogy meg is beszélte a tulajdonossal: csak akkor építik meg bontásból származó téglából a tervezett pincét, ha utána nem árulja el senkinek, hogy ki volt a mester. A végeredmény azonban annyira meglepte, hogy azóta is csak bontott nagyméretű téglával dolgozik a cég. Bár a mindenféle bontásokból származó téglák változatos épségűek és méretűek, a boltozatok részeként sokkal előnyösebben viselkednek, jobban bírják az ott fellépő terhelést és annak irányát. Ennek egyik oka lehet, hogy a régi téglák, amelyek jó állapotban meg is maradtak, már garantáltan jó minőségűek, azaz kifogástalan a szilárdságuk. A másik tényező a gyártástechnológia különbözőségéből fakadhat, amely azt eredményezi, hogy az új kisméretű tégla (12,5 x 25 x 6,5) sokkal érzékenyebb az oldalirányból származó nyomásra, ezért gyakrabban sokkal dobja le homloklapját, hibás felületet eredményezve. Ezenfelül a már nem gyártott nagyméretű tégla (14 x 29 x 7) sokkal praktikusabb az anyagfelhasználás szempontjából, lévén a nagyobb mérethez kevesebb habarcs és fúga is társul. Mindent összevetve a tapasztalatok alapján a megfelelő bontott anyag használata sokkal gyorsabb és szebb munkavégzést, egyben olcsóbb anyagköltséget is eredményez.

A szerkezet gondos megépítése, az anyagok hasonlóan gondos kiválasztása mellett mindig kiemelkedően fontos volt a megfelelő világítástechnika alkalmazása, egyben a megfelelő mesterekkel való ko-operáció a kapcsolódó kerámiadíszek, lámpatestek elkészítésére. Mindkét esetben a bevált tervezőkkel való tartós együttműködés volt a célravezető. A falazott szerkezetek monumentalitását hangultosan kiemelő fénytechnikáért minden munkánál Nyúl József volt a felelős, míg a kerámiaalkatrészek- és bútorok  jellemzően … kezemunkáját dicsérik.

Nyugdíj és generációváltás

Heimann Ferenc 2014 vége óta visszavonult a kőműves mesterségtől és az építőipartól. E döntésében nyilvánvaló szerepe van az építőipart ért válságnak és a ki nem fizetett munkák sorának, keserűnek azonban bajosan lehetne nevezni. Feleségével ketten üzemeltetik a Fehér Tehén panziót a szekszárdi dombok alatt, számos általa épített pince közelében. Úgy tűnik, akkor látná csak értelmét, hogy újra kanalat fogjon, ha valami egyedit lehetne újra építeni, ha lenne megrendelő, akinek beleférne a kisérletezés valami különleges iránt, mint például a fecskefarkas építési technológia gyakorlati megvalósítása egy hatalmas kupola részeként.

Szerencsére édesfiaként nevelt fogadott fia révén a folytatás biztosított. Heimann Csabának kiváló iskolái voltak, hiszen 14 éves kora óta van kinn volt majd az összes építkezésen, elsajátítva mindent, amit csak apjatól megtanulhatott az eltelt húsz esztendő alatt. Az utóbbi években tevőlegesen is már inkább ő irányítja a munkásokat és az építkezéseket, a legutóbbi pár év óta pedig immár egyedül viszi a céget. Az így szerzett komoly munkatapasztalat mellett továbbá elvégezte a pécsi Polláck Mihály Főiskola építőmérnöki karát is, szakdolgozatát természetesen a hagyományos téglaboltozatokból írva. Kiveszett, hosszú évtizedek óta nem oktatott technológiáról lévén szó a diplomavédésen erősen nehéz dolga volt a bizottságnak kérdéseket feltenni. De ugyanilyen lehetetlen dolog volna a csak nyomott belső erőkkel dolgozó födémszerkezetek megfelelő statikai méretezése is az érvényben lévő Eurocode szabvány alapján. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a gondosan kifejlesztett technológiára és a 30 éves munkatapasztalatra támaszkodva tehát sokkal reálisabb a tervezés és építés. Ehhez hasonlatoan Csaba bizakodva tekint a jövőre, hisz benne, hogy jöhetnek az új nagy kihívások és megépülhetnek az eddigieknél is nagyobb fesztávok akár már a közeljővőben.

Legfontosabb munkák

St Donát Pince és Borház, Csopak
Fritz Borház és Panzió, Szekszárd
Heimann Családi Birtok, Szekszárd
Liszt Pincészet, Szekszárd
Takler Pincészet, Szekszárd
Vesztergombi Pince, Szekszárd
Széchenyi Pince, Szentgyörgyvár
Römer Pince, Hévíz
Vincze Béla Borászat, Eger
Strobler Hof Szálloda, Salzburg, Ausztria
Koralevics Károly, Csopak
Bodri Pincészet, Szekszárd
Eszterbauer Borászat, Szekszárd
Mészáros Borház és Pince, Szekszárd
Wunderlich Bortrezor és Látványpince, Villány

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *