Kiveszőben Lévő Építőmesterségek Újjáélesztése

A REDIAPRO partnerség hosszú távú célja elősegíteni egy kis léptékű, regionálisan szerveződő építőipar beindulását, amely hagyományos építőmesterségekből, építési hagyományokból és építészettel rokonítható kézműves tevékenységekből formálódik. A program javaslatot tesz az építészet és a kézműves tevékenységének újbóli összekötésére, miközben működő modellt kínál a művészetek és mesterségek építészeti gondolkodásba való visszatérésére és hozzájárul a régi és kiveszőben lévő építési hagyományok újjáélesztéséhez. A ‘mozgalom’  összefoglaló célja a helyi közösségek erősítése önálló kultúrájuk megőrzésével és értékes mesterségek, szakmához kötött életcélok helyben történő felkínálásával, különösen a vidéki, falusias, hátrányos helyzetben vegetáló régiókban.

A program mindazon eltűnőben lévő építőmesterségek, építési metódusok és az építéshez kötődő mesterségek számba vételét tervezi, hogy a jövőre vonatkozó stratégiákat fogalmazzon meg számukra az új, műhelyalapú építőipar részeként. Ez a cél egy nemzetközi kutatómunkán keresztül valósul meg és a kiválasztott mesterségek képviselőivel, mestereivel tartott műhelyfoglalkozások révén. Ezen találkozások során beszélgetések és rövidfilmek kerülnek rögzítésre a mesterségeket reprezentáló személyekkel, bemutatva mindennapi munkájukat és a gondolataikat a jövőbeli lehetőségekről a szakmájukat illetően. A kutatáson alapulva összefoglaló jelleggel tanulmány is készül a partnerintézmények gondozásában az említett mesterségek lehetséges szerepéről az építőipar új ágának résztvevőjeként – figyelembe véve a mai kor követelményeit is, úgy mint az ökologikus gondolat vagy a fenntarthatóság. A egyedi gyártást és műhelymunkát népszerűsítő tanulmány és a rövidfilmek gyűjteménye jó alapot fog kínálni a szakképzési szektor számára, hogy változtasson a meglévő tanrenden és új tananyagot állítson össze a mesterek új generációi számára, akik szorosan kötődni fognak a modern építési tevékenységekhez valamint a műemlékek megőrzéséhez és felújításához.

2440

A partnerség nyolc résztvevő intézményből áll: építészek, szakképző illetve hagyományos technológiával építő intézmények, kézművesek képviselői, műemlékes szakértők és restaurátorok alkotják. A projekt fő terméke egy online platform, mely otthont ad a közös tanulmánynak és a kézműves értékeket népszerűsítő rövidfilmeket. A honlap fő célja egy nemzetközi hálózat kiépítése ugyanolyan és hasonló résztvevőkkel mint amit a partnerség birtokol. Ez a hálózat a regisztrált felhasználóival  és fórumot biztosító lehetőségeivel nemzetközi adatbázisként fog funkcionálni, ahol lehetőség van a jó gyakorlatok és megoldások kicserélésére, a megvalósult munkák bemutatására, miközben új projektötleteket és terveket lehet megfogalmazni a növekvő közösség céljai elérésének érdekében.

12