STANKUS CSALÁD – Kovácsok

A családi mesterség és szakértelem

A Stankus család a leghíresebb litván kovácsokhoz tartozik. Ez volt a neve a legjobb kelet európai kovácsok öt generációjának, akik a régióban talán az elsők között keltették életre a damaszkuszi technológiát. Azonban a nemzedékről nemzedékre szálló tevékenységek skálája nem korlátozódik csupán a fegyverkovácsolásra. Számos olyan hatalmas művészi kovácsprojekt is itt látott világot, amely során több luxusház díszítését kivitelezték (lépcsők, kerítések, csillárok, bútorelemek, stb.). A Stankus családban feléled az antik építészet hagyománya, foglalkoznak zárak, kulcsok, zsanérok és egyéb építészeti elemek helyreállításával és újragyártásával. Az éve során a Stankus család bebizonyította a társadalomnak ennek a mesterségnek a fontosságát, értelmét és szükségszerűségét. De kik is ők?

A család atyja – Algirdas Stankus

Algirdas Stankus magáról: „Domininkas kovácsmester finom mozdulatokkal kovácsolt engem, és 1948 tavaszán láttam meg a napvilágot Viekšniai városában. A középiskolát Kaunasban fejeztem be, és a haditengerészetnél rendet és fegyelmet, a Telšiai Iparművészeti Iskolában művészetet tanultam, és restaurátorként dolgoztam Vilniusban. Nagyszerű lehetőség volt tanulmányozni az ősi díszműkovácsolás titkait. Új ötleteket kaptam, és bátorságot nyertem Giunter Laufer professzor úrtól Eisenach-ban és az épületkovács Achil Kiuhntól Berlinben. A cseh fémkovácsolás művészetét Alfred Haberman adta át. A balti törzsek fémfeldolgozási módszereit az archeológus Jonas Stankus, Marija Gimbutienė (mindketten litvánok) és Aleksis Anteinas (lett) segítségével tanítottam. 1988 óta tagja vagyok a Litván Művészek Szövetségének. Az Észt Kovácsszövetség rendes és levelező tagja vagyok (tagsági szám: 2), emellett pedig 1991 óta a Finn Kovácsszövetség levelező tagja is vagyok. Én állítottam ki az első damaszkuszi darabokat a Vilniuszi Képzőművészeti Kiállításon 1987-ben. Az első kiállítás és előadássorozatomat ’A Balti régió országainak díszműkovácsolási hagyományai és jövője’ címmel először Miunemaki városában a Finn Iparművészeti Intézetben, majd később a Stockholmi Művészeti Akadémián tartottam. A független Litvánia megalakulása után visszatértem szülőhazámba. Átadtam a kovácsmesterség és művészet tapasztalatait a fiatal kovácsoknak. Ha lehetőség adódik rá, részt veszünk kiállításokon. 1998-ban tanítványaimmal együtt kovácsoltvas darabokat állítottunk ki a finnországi Turku városban. Voltak kiállításaink Csehországban, Lengyelországban, Németországban és Oroszországban. Munkáim megtalálhatók a Szent János Templomban, az Elnöki Palotában, a Kaunas Papneveldében, Birštonas-ban és a Moszkvai Lett Nagykövetségen. Számos síremléket készítettem…”

Fiai – Mindaugas és Martynas Stankus

„Soha nem álmodoztam arról, hogy űrhajós vagy rendőr leszek. Fiatal koromtól a génjeimbe volt programozva, hogy kovács legyek” – mondja Algirdas Stankus fia, Martynas. A testvérek első otthona a jelenlegi litván elnöki palotában volt Vilnius központjában, ahol a szüleiknek volt egy kis salétromos szobája. És természetesen a második otthon az apjuk kovácsműhelye volt. Így a gyerekek a családban egész napjukat a tudásuk tökéletesítésével töltötték, hogy igazi kovácsmesterek lehessenek. Ez az, amiért útjuk egyenesen a kovácsmesterséghez vezetett, talán már hároméves korukban, amikor fel tudták emelni a kalapácsot. Egyáltalán nem meglepő hát, hogy már fiatal korukban közvetlenül hozzá tudtak járulni a vilniusi kovácshagyományok helyreállításához. Végül is apjuk, Algirdas Stankus a Vilniusi Műemlék-restaurációs Központ kovács-restaurátora volt. Mindaugas Stankus érdeklődését litván nyelvtanára Stasys Urniežius (Vilkdaugas Nagylovag) olyannyira felkeltette a Vilniusi Alsóvár archeológiai ásatásai iránt, hogy tinédzser éveiben számos nyarat ott töltött.

Kovácsolás – a tudomány és művészet mezsgyéjén

Ma a Stankus kovácsmesterek minden egyes munkában próbálják követni az ősi kovácshagyományokat, ugyanakkor nem kerülve a modern technikákat sem. Első ránézésre a két módszer nehezen ötvözhető, de épp ez a szintézis teszi lehetővé, hogy a kovácsmesterséget a modern szükségletekhez és irányzatokhoz igazítsuk. A kovácsok által használt technológiák végtelenül széles skálát fednek le. A kovácsolásban a technológiák terén a sokrétű, úttörőerejű tudás nem csupán személyes kísérletezésből és megtapasztalásból származik, de szimpóziumokból, ünnepségekből is, legfőképpen pedig más mesterekkel való kommunikációból.

A legfontosabb dolog a folytonosság

A tudás átadásának egyik módszere a diákok fiatal nemzedéke. Stankasék aláírtak egy szerződést a Vilniusi Művészeti Akadémia Telšiaiban működő Művészeti Szakával a diákok gyakorlati képzéséről. Ennek eredményeként, amellett, hogy számos nyáron át tanítaniuk kellett a diákokat, nekik maguknak is tanulniuk kellett. A tudás terjesztésének másik módja a „Pajauta” archeológiai klubban való részvétel. A klub olyan mestereket egyesít, akik ősi mesterségeket rekonstruálnak, és akik a kapcsolódó folyamatokat a nagyközönségnek különböző eseményeken mutatják be. Mindemellett Algirdas Stankus szerint a kovácsmesterség folyamatosságában és átadásában a családja és két csodálatos fia a legfontosabb.

Munka mindig bőven van

Algirdas Stankus, aki művészetét finnül tanítja, fegyvermásolatokat készített a világhírű Ermitázs számára, és ő kovácsolta számos templom és a Vilniusi Egyetem finom termékeit is. Kovács és fegyverkovács termékei ismert üzletemberek házait díszítik. „A kovácsnak és a molnárnak mindig, minden körülmény között sok munkája volt, háborúkban és járványokban is” – mondja Algirdas Stankus.

Maga Algirdas, szakállas fia, Mindaugas valamint másik fia, Martynas, aki Kaunasban lakik, megjelenésével bizonyítja, hogy a kovácsok erős, tömzsi emberek, bár egyesek szerint ma már karcsú kovácsok is fellelhetőek. Martynas szerint, aki 186 centiméterével és 110 kilójával igen erős ember „ a nőknek ne legyen közük a fegyverekhez; a nőnek gyereket kell szülnie, és őrizni a családi tűzhelyet, nem úgy viselkedni, mint a skandináv nők”. Egy vicces történet emléke mosolyt csal az arcára: „Egyszer Svédországban egy nő nagy halom tűzifát cipelt, így felajánlottam, hogy segítek, mire majdnem fejbevágott vele”.

Mik egy kovács legfontosabb tulajdonságai? Algirdas Stankus hezitálás nélkül válaszol: „Tehetség, szorgalom és a méretekhez, alakokhoz és távolsághoz való érzék.” Algirdas Stankus nem vallásos. De talán nem is véletlen a mondás, hogy a kovácsok vannak legközelebb a pokolhoz, és hogy legkönnyebben az ördöghöz a kovácsműhelyen át lehet eljutni. „Héphaisztosz, Zeusz és Héra fia, a tűz istene, és a kovácsok védnöke sánta volt, nekem meg az egyik szemem hiányzik” – és a híres kovács a bal szemére mutat. Nem beszél sokat a fájdalmas esetről. A sors fintora, hogy ez nem a kovácsműhelyben történt, közel a pokolhoz, hanem a vilniusi Szent Fülöpnek és Szent Jakabnak szentelt templom felújítása során, amikor a toronyban az egyik munkás véletlenül egyenesen a szemébe ütött egy fémhuzallal.

Tisztább mint a műtőterem

„Mindazonáltal, tény hogy a kovácsműhely felettébb tiszta hely. Megkérdezhetsz egy sebészt is. A régi időkben a nők a kovácsműhelyben szültek. Ott voltam a fiam születésénél, így ha kéne én is világra tudnék segíteni egy babát” – nevet Martynas. „Egyszer egy híres újságíró látogatott meg egy lánnyal, aki fehér cipőt viselt. Elfújtam a kormot, és hellyel kínáltam, de elutasított, hogy nem tiszta,” nevet Algirdas. „Hölgyem, mondtam, nagyobb itt a tisztaság, mint a műtőben. Ott a tűket 100 fokra hevítik, itt meg 1000-re, szóval itt tízszer nagyobb tisztaság van.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *